A világörökségi helyszín 78,5%-a egyetlen összefüggő védett területből, valamint körülötte néhány jóval kisebb, de nem kevésbé értékes magashegységi részből áll:

• a Világörökség központi részét a Kaukázusi (Kavkazszkij) Természetvédelmi Terület (zapovednyik) alkotja, 1979 óta bioszféra-rezervátum (kb. 280 000 ha). Ez Oroszország egyik leghíresebb és legrégebbi természetvédelmi területe. 1882-től 25 éven át a térség az orosz nagyhercegek vadászterületeként élvezett védelmet. 1906-tól védettsége megszűnt, a helybeli lakosság szabadon használta. Többszöri próbálkozás után, 1924-ben a Tudományos Akadémia támogatásával természetvédelmi területté nyilvánították. Azóta 12 alkalommal változtattak határain. 1951-ben korábbi területének (kb. 300 000 ha) 2/3-át elvették, az alpesi réteket legelőnek használták, az erdőkben néhol fakitermelést is folytattak. Később eredeti területének nagy részét visszakapta.
• a Világörökség része a bioszféra-rezervátum körül kialakított 1 km szélességű védőzóna egy szakasza (6000 ha)
• a terület északi-északnyugati határával szomszédos három magashegységi természeti emlék:
• a Bujnij-hegy (1480 ha), érintetlen fenyőerdőivel, ahol 300 éves fák is találhatók
• a Pseha- és a Psehasha-folyók forrásvidéke (5776 ha), valamint
• a Cicá-folyó forrásvidéke (1913 ha), mindkét vidéken kiterjedt bükkösök és bükkel elegy sűrű fenyvesek húzódnak
• a Bolsoj Thacs Természeti Park (3700 ha), melyet a széleslevelű fafajokból álló lombhullató erdők védelmére hoztak létre 1996-ban.