A térség nyugati részén három védett terület létesült, mindhárom a magashegységi régióban. Felszínüket a tengerszint feletti magasságtól függően hegyi-tundrák, alpesi és szub-alpin rétek, hegyi tajgák, az alacsonyabb részeken erdős-sztyeppek borítják. A hegyi-tundrákon gyakori cserje a törpenyír, a hegyoldalakon magasra felnyúló erdők meghatározó fafajtája a cirbolya- és a vörösfenyő, a déli lejtőkön rododendron, havasi gyopár, több orchideaféle nő. A magashegyek lakója a fokozottan védett hópárduc és a világ legnagyobb juhfajtája, az argali juh (Ovis ammon), mindkettő nagyon ritkán fordul elő. Egymás szomszédságában élnek itt az olyan tundrai állatfajok, mint a rénszarvas vagy a sarki hófajd, és a tipikusan tajgai fajok, mint a maral-szarvas, a barna medve, a hiúz vagy a siketfajd.

• A Mongun Tajga Tuva legmagasabb hegye, 3976 m-es csúcsát örökhó borítja, oldaláról több kisebb gleccser indul útnak. Ez a legnyugatabbra fekvő és a legnagyobb oroszországi természetvédelmi terület, ütközőzónájával együtt több mint 100 000 ha. Erősen tagolt felszínek, hideg hegyi-tundrák jellemzik, lejjebb a hegyoldalakat tajga borítja.
• A Cagan Suvút a két ország határán átnyúló hegység, 3200–3350 m-ig nyúló csúcsokkal. A Mongun Tajgával együtt az Altaj láncainak távoli folytatása.
• A Türgen-hegység masszívuma a terület délnyugati részén fekszik, legmagasabb pontja 4116 m. Egyik gleccseréből születik az Uvsz-tavat tápláló hegyi folyó, a Harhirá. Itt található a világörökségi helyszín legkisebb mongóliai területe (mintegy 23 000 ha).

• Északon, északkeleten, kissé alacsonyabb hegyvidéken fekszik az Ariszkannig és az Ular, mindkettő Tuvához tartozó természetvédelmi terület.
  • Ariszkannig: a Tannu-Ola déli lejtőin, az azonos nevű hegyi folyó vízgyűjtőjén és völgyében alakították ki. Magasabb részeit hegyi-sztyepp, az alacsonyabb részeket vegyes erdő borítja, különösen gazdag, változatos élővilággal. Az erdő uralkodó fafaja a vörösfenyő, mely cirbolya- és erdeifenyővel, nyírrel és nyárfával keverve fordul elő.
  • Ular: az előző területrésztől keletre, a Szangilen-fennsíkon létesítették, szintén az azonos nevű hegyi folyócska völgyében. Kevésbé zord táj, mint a Mongun Tajga és magashegyi társai, bár a legmagasabb részek itt is 2500 m fölé nyúlnak. Az alsó térszínek hegyi lejtőit tűlevelű tajga borítja, a laposabb részeken erdős-sztyeppek, folyóparti rétek, mocsaras völgyek találhatók. Följebb a tajgát erdős-tundra és hegyi-mocsár növénytársulásai váltják fel, 2300 m felett már az igazi tundranövényzet az uralkodó.

• Szintén északkeleten, a tuvai Erzin városától nyugatra fekszik a Jamálig nevű természetvédelmi terület 10 km hosszan elnyúló sziklás tömbje. Északi lejtőjén gyöngyvessző- (Spiraea) és madárbirs- (Cotoneaster) cserjék nőnek, szárazabb déli részén tipikus sztyeppnövények – perjefélék, árvalányhaj (Stipa), fényperje (Koeleria) – és szárazságtűrő cserjék, például csikófark (Ephedropsida) találhatók. A bevágódásokkal, különös sziklaalakzatokkal, kanyonokkal szabdalt hatalmas gránitszigetet száraz, hullámos sztyeppi síkság veszi körül. A sziklás részeken számos ritka madárfaj, köztüktörpesas (Hieraaetus pennatus), szirti fogoly (Alectoris graeca) fészkel. A területen különösen sok kultúrtörténeti emlék: sztélék (kőoszlopok), bronzkori sziklarajzok sokasága és 300-400 kurgán található.

• Keleten, az államhatár mindkét oldalát borító homoksivatagban létesített Cuger-elsz és Altan-elsz természetvédelmi területek Közép-Ázsia északi részének tipikus sivatagi ökoszisztémáját képviselik. A többnyire növényzet nélküli vagy gyér törpecserjés, homokos vidéket néhány zöld oázis teszi élénkebbé. Az állatvilágot főként rágcsálók – sivatagi nyúl,ugróegérfélék – és több ritka madárfaj, például túzok, fogolyfélék képviselik.
  • Cuger-elsz: tuvai oldalon a terület jellemzői a részben vándorló, részben az igénytelen borsófa (Caragana arborescens) által megkötött homokdűnék. Szomszédságukban száraz, árvalányhajas sztyeppi növénytársulások nőnek, pimpó- és ürömfélékkel, homoki seprőfűvel (Kochia prostrata). A homokdűnék és a sztyepp környezetében különös jelenség egy tiszta, édesvizű tó, a Tore-hol. Partján szürke gém, barna kánya, rókahéja fészkel.
  • Az Altan-elsz (Arany-homok) a hosszan elnyúló mongóliai Borig Del homoksivatag keleti végén található. Homokjaiban fakad a Narijn-gol, egy kisebb mellékfolyója torkolatánál erdei- és vörösfenyő-erdő zöldell, és többek között egy ritka cserje, a szibériai homoktövis (Hippophae rhamnoides) is előfordul.

• Az Uvsz-tó víztükre és a partvidékén fekvő további három természetvédelmi terület vizes élőhelyei vízi- és költözőmadarak csapatait vonzzák. Az őszi és tavaszi vonulások idején egész madárkolóniák alakulnak itt ki.
  • A Tesz-folyó völgyének mezőit, árterét, hosszan elnyúló deltáját a Tesz-hem (az államhatár mongóliai oldalán) és az Oruku Siná (a tuvai oldalon) természetvédelmi területek övezik. A Tesz 5-6 ágra bomlik, partjain vizenyős rétek, sásas-nádas mocsarak, szikesek találhatók.
  • Az Ubszu-núr védett terület (a tuvai oldalon, a tó északkeleti végénél) a Torhlog-folyó deltáját és a tó oroszországi vízfelületét foglalja magában. A Torhlog deltavidéke sós, szikes talajú puszta, de az ártereken és kis szigetek vörösfenyő, szibériai lucfenyő, babérlevelű nyárfa nő.
  • Az Uvsz-núr természetvédelmi terület a tó mongóliai (vagyis csaknem az egész) vízfelülete. Lásd: Uvsz-tó.