Oroszország felszíne nagyon változatos. Területének nagy részét óriási síkságok borítják. Fő tájegységei:

• A Kelet-európai-síkság vagy Orosz-síkság: Oroszország európai részén fekszik, dél felől a Kaukázus, keletről az Urál választja el a Nyugat-szibériai-alföldtől. Csak kevés helyen éri el a 300 méteres magasságot. Mezőgazdaságilag igen termékeny vidék, de ásványkincs-lelőhelyekben is gazdag.
  • Északnyugati részén a Kola-félszigettel és Karéliával határos. A Kola-félsziget geológiailag a Balti-pajzshoz kapcsolódik. A jég lecsiszolta a kőzetét és keskeny vonulatokat hozott létre. A mélyedésekben tavak helyezkednek el. Legnagyobbak az Onyega és a Ladoga, melyeket tektonikus süllyedés hozott létre. Az Onyega-tó és az Urál között óriási kiterjedésű síkság fekszik morénavidékekkel.
  • Északi részén tundravidékek jellemzőek, ettől kissé délebbre már erdős hátságok fekszenek: Szmolenszk–Moszkvai-hátság, Balti-hátság.
  • Középső és déli részének nagyobb tájegységei: Voliny-Podóliai-hátság, Dnyeper menti síkság, Közép-orosz-hátság, Volga menti hátság, Oka–Don-síkság.
  • Keleten az Obscsij szirt és az Elő-Urál magasabb fekvésű területei fekszenek.
  • Legdélebbi területe a Fekete-tengeri-síkság és a Kaszpi-mélyföld. A mélyföldön kiterjedt sós tavak helyezkednek el, mint az Elton-tó vagy a Baszkuncsak-tó.

• Az Urál-hegység: választja el Európát Ázsiától, keleti lábánál van a kontinensek határa. A Jeges-tengertől a Kazah-sztyeppéig, észak-déli irányban 2000 km hosszan magasodik. Szélessége 50–170 km között mozog. A hegységet 300-400 méteres hátságok tagolják. Átlagos magassága 600 méter körül alakul, legmagasabb hegye az 1894 méter magas Narodnaja Gora a hegység északi részén. Sok ásványkincslelő hellyel rendelkezik. Négy kisebb tájegységre osztható: a Poláris-Urál, az Észak-Urál, a Közép-Urál vagy Érces-Urál és Dél-Urál.

• A Kaukázus: Oroszország déli vidékét a Fekete-tengertől a Kaszpi-tengerig fiatal lánchegység foglalja el, mely két nagyobb vonulatból áll: a Nagy-Kaukázus és az Elő-Kaukázus vagy Kis-Kaukázus. Hatalmas kiterjedésű, Oroszország legnagyobb területű hegysége kb. 440 000 km²-rel. Komplikált geológiai struktúrája van. A Nagy-Kaukázus ma is gyűrődik, mozgását vulkáni tevékenység és földrengések követik. Központi részén kialudt tűzhányók sorakoznak, mint az Elbrusz, Oroszország legmagasabb pontja (5633 m), a Kazbek(5043 m), vagy a Dih-Tau (5198 m). Centruma kristályos kőzetekből épül fel, külső vonulatai pedig inkább üledékes kőzetekből állnak. Három nagyobb vonulata a Nyugati-Kaukázus, a Magas-Kaukázus és aKeleti-Kaukázus. A Kaukázus láncai főleg nyersanyagokat és kőszenet rejtenek.

• Szibéria
  • A Nyugat-szibériai-alföld: az Uráltól keleti irányban a Jenyiszej folyóig húzódik, így a világ legnagyobb sík alföldi vidéke. Északi határa a Jeges-tenger, dél felé a Kazah-hátságig és az Altajig terpeszkedik. Észak felé lejtő terület, folyói majdnem mind az Ob vízgyűjtő területéhez tartoznak. Tundrás, tajgás és erdős sztyeppés, változatos táj sok kis tóval. Fűtőanyagok és ércek lelőhelye.
  • A Közép-szibériai-fennsík a Jenyiszej és a Léna között terül el. A Lénától kelet felé a Kelet-Szibériai-hegység vonulata emelkedik, mely több hegyvonulatból áll a hegyek magassága 2300–3200 m között váltakozik. Tagjai: az Altaj-hegység, melynek legmagasabb pontja a Beluha (4506 m), a Kolima-hegység, a Cserszki-hegység. A Kamcsatka-félsziget hegysége, mely a Pacifikus-hegységrendszer tagja, aktívvulkánjairól híres. Körülbelül 160 vulkánja közül 28 működik. Legmagasabb a Kljucsevszkaja-szopka 4750 méterrel, az Avacsinszkaja-szopka (2738 m), a legaktívabb a Karimszkij-vulkán.
  • Közép- és Kelet-Szibériától déli irányban további hegyvidékek csatlakoznak kelet felé és nyúlnak a Csendes-óceánig, ezek: a Szajáni-hegység, a Jablonovoj-hegység és a Sztanovoj-hegység.